54

2024., május 5.

← →

Iszonyú bonyolult lett nekem a világ. Ebben egy leheletnyi legyeszerűsítést és megnyugvást adott, hogy elmentünk megnézni Hajdu Szabocs: Kálmán-nap című filmjét a nagyokkal. Köszönöm szépen a társaságot!

“A Katalin utca lakóit sem irodalmi mű, sem orvos nem készítette fel arra, milyen különös élességgel világosítja meg számukra az öregedés azt a homályos, alig érzékelt folyosót, amelyen életük első évtizedein áthaladtak, sem azt, miképpen rak rendet emlékeik és félelmeik között, hogyan változtatja meg ítéletüket, értékrendjüket. Azt tudomásul vették, hogy bizonyos biológiai változásokkal kell számolniok, testük megkezdi a leépítés munkáját, amelyet ugyanolyan pontosan és szorgalommal végrehajt majd, ahogy őket fogantatásuk percétől a megteendő útra felkészítette, leszámoltak azzal is, hogy külsejük megváltozik, érzékszerveik gyöngülnek, változó alakjukkal együtt ízlésük, esetleg szokásaik és igényeik is módosulnak, falánkabbak lesznek vagy étvágytalanabbak, félénkek, esetleg érzékenykedők, s aminek szabályosságát fiatalon olyan magától értetődőnek érezték, mint magát a létet, az alvás és emésztés ténye is problematikussá válhatik. Senki se mondta meg nekik, hogy a fiatalság elmúlása nem azért riasztó, mert elvesz tőlük, hanem mert ad nekik valamit. Nem bölcsességet, nem derűt, nem józanságot, nem nyugalmat. A bontott Egész tudatát.
Egyszer csak észrevették, hogy az öregedés felbontotta múltjukat, melyet az ifjúság és a relatív fiatalság éveiben olyan kereknek és összemarkoltnak éreztek: az Egész részekre bomlott, minden megvolt benne, és benne volt, ami addig a napig velük történt, csakhogy másképpen. A tér helyszínekre, az idő időpontokra, az események epizódokra tagolódtak, s a Katalin utca lakói megértették végre, hogy mindabból, ami életük összetevője volt, csak pár helyszín, pár időpont és néhány epizód számított igazán, minden más csak kitöltötte a törékeny létet, mint egy nagy útra előkészített ládában a forgács, amely meggátolja, hogy megsérüljön a tartalom.
Akkor már azt is tudták, hogy holtak és élők közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít, és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.” ¹